2016. június 17.

Szücs István szerint nem a kivételes szakmai képesség hozta meg a cég számára a sikert, hanem a munkához való hozzáállás és a jó emberi kapcsolatok kialakítása. 

Negyed évszázad alkotó munkája

25 év tapasztalatairól, régmúltról, tervekről és az építőipar sajátosságairól beszélgettünk a VEMÉVSZER Kft. ügyvezetőjével. Cikkünk szomorú aktualitása, hogy Szücs István az interjú elkészülte után egy héttel tragikus hirtelenséggel elhunyt. 

Miként került kapcsolatba az építőiparral? Tudatos döntés volt, hogy ebben a szakmában teljesíti ki önmagát?
A véletlen hozta így, hiszen gépipari technikumban érettségiztem Zalaegerszegen, ám mivel a gépipar egyik szegmense sem ragadott igazán magával, olyan területet kerestem, amelyben kézzel fogható az alkotó tevékenység – így döntöttem az épületgépészet mellett. Ráadásul ez akkoriban hiányszakmának is számított. 1973-ban a Pollack Mihály Műszaki Főiskolára nyertem felvételt, és az évek során kiderült, hogy nem döntöttem rosszul – a pályafutásom alatt nagyon sokat fejlődött a szakma, és ez sajátos kihívásokat és izgalmat jelentett és jelent számomra. Ma az építőipar értékének 40-50 %-a az épületgépészet és az elektromos hálózatok megtervezése és beépítése.

Melyik munkájukra a legbüszkébb?
A legkedvesebbek azok, amelyek Veszprémben valósultak meg: a Veszprém Aréna, a Hangvilla; valamint a műemléképületeken végzett munkák voltak a kedvenceim. A Dubniczay-palota, a Kapuváry-ház, a veszprémi székesegyház, a Kossuth iskola, Balatonfüreden a Jókai-villa, Pápán az Esterházy-kastély. Emellett pedig a saját beruházások: a Pajtakert, a Historia, a Püspöki-pihenő.

Hogyan látja, mi kellett ehhez a sikeres vállalkozáshoz?
Mindig az újat kerestük, nyitottak voltunk a kihívásokra, nem ismertünk lehetetlent, és törekedtünk a minőségre. Meghatározó szegmens a kiváló emberismeret, valamint a kollégák harmonikus és sikeres együttműködése. Meglátásom szerint nem a kivételes szakmai képesség hozta meg a sikert, hanem a munkához való hozzáállás és a jó emberi kapcsolatok kialakítása – és természetesen a sikerélmény is mozdított mindig előre.

 

Megszokott szellemiségben folytatja munkáját a VEMÉVSZER csoport. Szücs István tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála után a tulajdonosok egyöntetűen úgy döntöttek, a cég folytatja tevékenységét a tőle megszokott színvonalon. A cég vezetését az eddigi műszaki igazgató, Boross Ottó viszi tovább ügyvezetőként.

Forrás: Ecoport-magazin | A teljes interjú itt érhető el